2014. december 5., péntek

Képek és beszámoló a Bohócok a Láthatáron csoport Irány Alaszka! című előadásáról.

Második alkalommal volt vendégünk a Bohócok a Láthatáron művészeti és élménypedagógiai csoport. Idén a letkési iskola tornatermében léptek fel Irány Alaszka! című produkciójukkal, megörvendeztetve kilencven letkési, vámosmikolai, nagybörzsönyi és ipolydamásdi gyermeket. A fergeteges előadás után a középsős és nagycsoportos ovisok kézműves foglalkozáson és zenés körjátékon vettek részt, az első és második osztályosok egy angol dalocskát tanultak meg számos hangszert kipróbálva, a harmadikosok és negyedikesek pedig Cirkusz Ödön zsonglőrtanodájába pottyantak. 
Köszönjük a Bohócoknak és segítőiknek a tartalmas, örömteli, izgalmas napot, a Letkési Iskola és a Letkési Óvoda munkatársainak a rendezvény befogadását és a lebonyolításban nyújtott segítséget!

A program így öt település közel száz gyermekéhez ért el, akik közül többen hátrányos helyzetű gyerekek. A Bohócok csoport vállalása messzemenőkig teljesült: igazi élményt, kikapcsolódást, magas színvonalú szórakozást hoztak "ajándékba", amit a gyerekek rajzai, ölelései, ujjongása és kedves mondatai is tükröznek. Hasonlóképpen, a segítségünkre volt pedagógus-csapat is csak szuperlatívuszokban méltatta a produkciót és a délutáni foglalkozásokat. 

"Ez volt a legjobb cirkusz amit életemben láttam! Láttam pedig már cirkuszt, de ez mindegyiknél jobb volt!" - mondta például egy kisfiú Mama Emíliának, és nagyon boldoggá tette vele! 










A rendezvényről készült képeink itt láthatók:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.398145810353236.1073741862.172609572906862&type=3

Láthatók még képek az iskola és az óvoda, továbbá a Bohócok a Láthatáron csoport FB oldalán. 

Köszönjük nektek és nagyszerű segítőiteknek is a felejthetetlen élményt, csodás napot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése