2013. június 4., kedd

Fotók az első ovis néptánc bemutatóról - 2013. május 31. Gézengúz Tagóvoda, évzáró

A 2012-13-as nevelési év végén kapott először lehetőséget a néptánc csoport, hogy közönség előtt is bemutatkozzon. 
A szalagok, szép ruhák, és az ovistársak és szülők előtti tánc igazán emlékezetessé, és izgalmassá tette az évzárót. 
Ezúton is nagyon köszönjük Heteiné Márton Kati, Kati néni kitartó, áldozatos, és szeretetteljes munkáját!


















2013. június 2., vasárnap

Képek a 2013-as gyermeknapról


Az egyesület eddigi tevékenykedésének legsikeresebb, legtöbb önkéntest és legtöbb résztvevőt megmozgató programjáról szól ez a képes beszámoló, mondhatni, eddig ez volt a csúcs. 
(a képeket Petri Csaba, Peti Péter, Tiszai András és Péter Dávid készítették, köszönjük, hogy megoszthatjuk őket!) 




Amiért:
1. Óriási civil összefogás előzte meg a rendezvényt. Az önkénteseket a VONESZO Alapítvány szervezte, utaztatta el hozzánk, akik őszinte, alázatos munkával készültek a napra. Volt, aki az ételek előkészítésében, volt, aki a grafikai munkákban, jelmezkészítésben segített, és a program napján minden önkéntes a maga "ellenőrzési pontján" a legjobbat nyújtotta. 





2. Az óriási civil összefogást példázza az AGE OF HOPE Alapítványtól kapott anyagi hozzájárulás a program megvalósításához, illetve hogy két csapattal ők is részt vettek a kalandtúrán. 





Arról nem is beszélve, hogy Tóth HOPE Ákos személyesen főzött 60 emberre. 




3. Támogatta a rendezvényt a Nemzeti Művelődési Intézet is. A helyi polgármester közreműködésével jutott el hozzánk a felajánlás, és így lett egy órás bohóc-szám, és két, egész nap ingyen a gyerekek rendelkezésére álló ugrálóvárunk is. 







4.Tizenegy helyi család, egy kóspallagi és egy márianosztrai család is részt vett a falut körüljáró kalandtúrán. Az egyesület eredeti célkitűzése nemcsak az, hogy a helyi gyerekekhez eljussanak olyan programok, amik jobbára nagyobb településekre jellemzőek, hanem hogy a programokon ne csak a gyerekek, hanem a teljes család is részt vegyen. 






5.A kalandtúrára eljött egy helyi IFI csapat is, hihetetlenül jófejség, komolyan vették, játszottak, az egyik legnagyobb öröm volt a napban. 





6. A polgármesteri hivatal dolgozói kérésünkre, az utolsó előtti pillanatban lekaszálták a temető feletti területet, hogy ne a derékig érő fűben kelljen játszani, Köszönet!

7. Az almáskertnél is volt egy helyszín. Amikor az ott dolgozók megtudták, hogy gyermeknapi rendezvény zajlik, ajándékoztak a gyerekeknek 15 liter friss, 100%-os almalevet. Köszönjük!



Előkészületek: 

1. Remsey Dáviddal és Péter Dáviddal bejártuk a terepet, 7 helyszínt kijelöltünk, mindegyik helyszínre külön-külön feladatot kreáltunk, és a helyszínek, ellenőrzési pontok felelősei előkészültek. Remsey Dávid kalóztérképet rajzolt, amit aztán sokszorosítottunk, 7 részre vágtunk Egy helyszín teljesítése után kapták meg a csapatok a következő helyszínre vezető térképdarabot.



Ez a vázlat, az igazi ez alapján készült, és amint meglesz, feltöltöm ide. 


2. Magánszemélyek adományaiból és saját tőkéből, illetve az Age of Hope alapítvány támogatásából megvásároltunk annyi ajándékot, amennyi valamennyi előre jelentkező családnak elegendő lett. És persze a bográcsoshoz valókat. 

3. A rendezvény előtti napon önkéntesek sütöttek vagy 300 palacsintát A rendezvény napján kivonultak az egyes pontokra. 


Helyszínek, feladatok.

1. pont: a játék ismertetése.A gyereknapi ajándékokat a kalózok elrabolták, és elszeleltek velük az erdőbe. Irány az erdő, vissza kel szerezni az ajándékokat!



2. pont: a kalózok feldúlták az állatok odúit, fészkeit. Kövesd a nyomokat (papír nyomok), keresd meg az állatkákat, és vidd vissza őket az odújukba. (a szarka fészkében rejtőzött a következő térképrészlet). + feladat: a következő helyszínig a szarkafészekből ellopott kincsek, ékkövek vezettek, össze kellett gyűjteni őket.


nyomkeresők



3. pont: a gonosz kalóz foglyul ejtett egy szép leánykát, ki kell szabadítani! Szerencsére elnyomta az álom! Meg kell oldani a találós kérdésekből álló rejtvényt, akkor a leány is kiszabadul, a megfejtés pedig megmutatja, hol a következő helyszín. 


 












4. pont:az almáskertnél ügyességi feladat várta a kalandorokat. Talicskázni kellett szlalomban, majd diót törni, de nem "csak úgy", hanem a csőből kiguruló diókat. Próbálnak az önkéntesek:


És a játék, élesben: 





diótörés,


majd a megérdemelt dióevés.

5. pont: dupla feladat! Egy füves réten két "szellem" várta a csapatokat. A kalózok feldúlták a temetőt is, kincseket keresve. Össze kellett szedni a "csontokat", és az azonos színűekből összerakni a csontvázakat. Nyugalom, színes papírból készült dinoszaurusz, macska, kutya csontvázak voltak. 
Amíg a csapatok a csontokkal bíbelődtek, egy óriáspók beszőtte a kijáratot. kijutni csak úgy lehetett, hogy egyetlen lyukon csak egy alkalommal, egy személy bújhatott át. Logika. 



Ijesztő!



6. pont: Ipolyparti halászat. A kis aranyhalakat ki kell menteni a vízből, és visszajuttatni az akváriumba. Ők árulták el a következő, befejező helyszínhez mutató utat.




7. pont: bemerészkedni a félelmetes kalózkapitány tanyájára (játszótér) majd a kapitányt a saját hajóján kellett legyőzni! Szerencsére minden csapatnak sikerült, a kapitány a tengerbe zuhant, megették a cápák (tizensokszor), és minden csapat (CSALÁD) megkapta a neki szóló oklevelet és ajándékcsomagot.

Volt még játszótéri móka és kacagás:



Kézműves foglalkozás:




Finom ebéd:




És délután egy jó mozi:



 Nem tudok jobb végszót kitalálni, minthogy

TÉNYLEG NAGYON JÓ VOLT!


És persze, hogy mindenkinek, aki segítőként, támogatóként vagy résztvevőként eljött, itt volt, játszott, részt vett, nagyon szépen köszönjük!