2012. június 14., csütörtök

2012.05.13. Madarászat 02.

Fél 11 után, amikor már kisütött a nap - egészen melegen - visszaszedtük a hálókat. Mindenki jóllakott, így hozzákezdhettünk egy korábban meghirdetett, de akkor elmaradt kézműves foglalkozásnak: cserepet festettünk.




Az apró méretű cserép megtartása, kis ecsettel festése fejlesztette a finommotoros képességet, a térbeli látást. Az erőteljes akril festékek pedig elvarázsolták a gyerekeket.

A legkisebbnek természetesen vörös kellett (és egy kis segítség)





A nagylányok is alkottak.



Íme, az eredmény: 


A program még mindig nem ért véget, festés után következett a rajzpályázat eredményhirdetése. Új posztban olvashattok róla. 


Köszönet illeti:

Gyatyel Erikát, aki az előkészítésben, szervezésben, és a program lebonyolításában is sokat segített

Horváth Balázst, a szuper madarászatért, és

Szabó Áront, szintén a lebonyolításban, és az előkészítésben nyújtott segítségét. 

2012.05.13. Madarászat 01

"Ki korán kel, madarat lel" mottónk miatt reggel hétre hirdettük meg a programot. Nem várt minket tömeg, még a gőzölgő, nagy hírrel beharangozott forró kakaó okán sem, mégis, heten mentünk le az első hálóellenőrzésre:


A koránkelők



A mottó bejött, volt madárka, nem is egy! Barátposzátát, és barátcinegét rejttett a háló. 



Balázs biztos de óvó keze között a kapucnis barátka!



Gyűrűzés. Kíváncsi kis segéd balról.




Mire visszaérkeztünk az első hálóellenőrzésről, már vártak minket a kicsit késők. Balázs dokumentál.



Egy kis simi



Egy gyűrű



És a röptetés! Közel a fészekhez, mert tojó volt. Viszlát, madárka!



Az első kör madárkái elrepültek


A további hálóellenőrzéseknél mindig akadt madárka, egyszer egy korábban meggyűrűzött madár is visszaszállt a hálóba. Tizenhárom madarat fogtunk összesen, és minden gyermeknek volt lehetősége, hogy egyszer ő vigyen vissza az asztalhoz egy zsákocskát.




Igen, mert idővel megérkeztek a későn kelők is. Tizennégy gyerek jött el a programra, ami a helyi viszonyokban sok! 



Ilyen szép helyen jártunk, a vadregényes Ipoly-parton







Az időközben megéhezettek friss zöldséges reggelit kaptak, és elfogyott a forró csoki is. 



Volt, akit nem melegített fel a forró csoki sem,



és volt, aki rossz helyen (madaras zacsi) kereste az uzsonnát :)



Később a nagylányok is megérkeztek (éljen!). Balázs azonnal váltott, és az idősebbeknek való tudományt is hozzáfűzte a mondandójához.






A kíváncsi kis segéd érdeklődése nem lankadt.



Utolsó hálóellenőrzés, búcsúkép.


2012. június 11., hétfő

Meghívó a Kaméleon Olvasóklub 2012. évi programzáró eseményére


2012. június 15-én, pénteken,  17.30-kor szeretettel várunk mindenkit az ipolydamásdi művelődési házba, a Kaméleon Olvasóklub záró rendezvényére!




Kérjük, hogy a résztvevők (Fekete Zsuzsanna, Győrik Péter, Győrik Viola, Halász Rebeka, Hajdú Mihály, Huszák Katalin, Vörös Anasztázia ) ha tudnak, mindenképpen jöjjenek!

A program iránt érdeklődő alsó tagozatosokat, a leendő elsősöket és szüleiket is szeretettel várjuk!

Lesz torta is! Gyertek!


2012. június 5., kedd

Guriga nyuszi Ipolydamásdon (is) farsangolt

Kissé megkésve számolok be Guriga nyuszi ipolydamásdi farsangjáról, ennek oka csupán a technika ördöge, mely a fényképezőgépemben bújkált.

2011-re  - stílusosan, az olvasás évére - terveztük, hogy Paulovkin Bogit meghívjuk , hogy mutassa be a gyerekeknek Guriga nyuszit egy író-olvasó találkozón. Bogi elfoglaltsága miatt végül a találkozóra februárban került sor. Még szerencse, hogy Bogi - amellett hogy gyermekkönyveket készít, illusztrál, hihetetlenül jól főz és három gyermek anyukája - annyira kreatív, hogy nemcsak Guriga nyuszit hozta el a gyerekeknek, hanem, mivel farsangi időszakban érkezett, kifejezetten farsangi gurigás programmal készült.

A programot az oviban tartottuk, délután háromtól, így minden ovis gyerek - aki épp nem volt beteg - részt tudott venni rajta. Köszönjük az óvónéniknek a helyet és az együttműködést!

Rövid bemutatkozás után Bogi felolvasta Guriga nyuszi kalandjainak első kötetét (Elbújtam! Csodaceruza Bt, 2010. ), a gyerekek pedig szépen hallgatták.




Az olvasás után kezdődött a kézműves foglalkozás, Guriga nyuszikat vágtak ki a gyerekek, majd választhattak, milyen jelmezbe öltöztessék saját nyuszijukat.






Együtt dolgoznak a fiúk!



Óvónéni is segít!



De van, aki már egyedül is boldogul az ollóval, ragasztóval. 




Készült robot,


 oroszlán,




                    
  pillangó,

és persze sok más jelmez is, amiről nem készült fénykép. A kézműveskedés végén előkerült Bogi varázsdobozából (igen, varázsdoboz is volt!) még egy kis extra is: csillogó matricák, amikkel fel lehetett díszíteni a sok Guriga-bábot.

Köszönjük Boginak, hogy eljött, és Guriga újabb kalandjaival is várjuk vissza!