2015. augusztus 25., kedd

Beszámoló az óvoda- és iskolakezdési adományozó akcióról

Az idei óvoda- és iskolakezdési adományozó akciónkat 2015 augusztus 24-én tartottuk. A gyerek, tini és felnőtt ruhákat, valamint játékokat, kisebb háztartási eszközöket az Egyesület adományként kapta és ezen a napon ingyen elvihette bárki, akinek szüksége volt rá.
A fényképek is arról tanúskodnak, hogy sikeres volt az akció, szinte minden adomány új gazdára talált.
Ezúton köszönjük az adományokat és a továbbiakban is szívesen fogadjuk a felajánlásokat!




2015. augusztus 24., hétfő

A fehér ló - mese és kézműves foglalkozás

A harmadik, és ebben a formában utolsó magyar mondánk a "Fehér ló" volt. A mese megismerése után - ahogy eddig is- színezéssel és kézműveskedéssel mélyítettük el az ismereteinket. Ezúttal lovakat színeztünk, díszítettünk és fehér zokniból kitömött lovat, vagyis fakanállal megerősített lófejet készítettünk.
Egy kicsit más formában, de az ősz folyamán folytatjuk a foglalkozásokat!




2015. augusztus 20., csütörtök

Emese álma (és álomcsapdája)

Az augusztusra meghirdetett "Magyar mondák" sorozatunk második meséje Emese álma volt (ellentétben a meghirdetett Lehel kürtjével). De nem bántuk meg a cserét, a gyerekeknek tetszett a mese és még inkább a kézműves foglalkozás. A kisebbek turul madarat, tarsolyt színeztek a nagyobbak pedig mi mást készíthettek volna, mint egy álomcsapdát, amit mindenki hazavihet és a saját keze munkájával díszítheti a szobáját.
A gyerekek lelkesen dolgoztak és csodaszép remekművek születtek amik mára már ott lógnak az ágyak fölött, távol tartják  a rossz álmokat és csalogatják a jókat.







2015. augusztus 6., csütörtök

Az augusztusi "Magyar mondák" programosorozatunk első története a CSODASZARVAS volt

A Talea Egyesület idén egy hat alkalmas programsorozatot indított el, melyben a magyar mondákat szeretnénk a gyerekekkel és a fiatalokkal megismertetni, közelebb hozni hozzájuk. Ennek első állomása a Csodaszarvas mondája volt. Kedden a gyerekek megismerkedtek a mesével, beszélgettünk róla majd a témához kapcsolódó egyszerű feladatokat oldottak meg illetve kedvük szerint szívezhették ki a meséből kiemelt elemeket. Egy kis meglepetéssel is készültünk az első alkalomra: egy régi, csaknem elfeledett édességgel kedveskedtünk azoknak, akik ebben a nagy melegben is a csodaszarvast választották.
A csütörtöki foglalkozáson felelevenítettük a mesét és a gyerekek csodaszarvast és lovasíjászt készíthettek.
Várunk mindenkit a következő foglalkozásokon is!