2016. március 7., hétfő

Elnökségi beszámoló a 2015. évről

Elnökségi beszámoló a 2015-ös évről

Egyesületünk immár a 6. aktív évét zárta le 2015-ben, programjaink Ipolydamásd és a kistérség mindennapi életébe beépültek. A Nemzeti Művelődési Intézettel kötött határozott idejű szerződésünk értelmében 2015 júniusától 1 fő kulturális közfoglalkoztatott segítette munkánkat így az egyesület programjai megszaporodtak és stabilizálódtak is. Mindemellett említeni kell, hogy bár a programok gyakoribbak és színesebbek, a látogatottságuk hanyatlást mutat. Ezt sajnos a helyi, személyes viszonyok nem kedvező alakulásának kell betudnunk.
 A 2015-ös évben 22 gyermek- és ifjúsági programot szerveztünk, döntő többségüknek az Ipolydamásdi IKSZT adott helyet. Ebben az évben is papírszínházak, diavetítések, kézműves foglalkozások, ismeretterjesztő programok adták a gerincét az Egyesület tevékenységének.
A papírszínház előadások önmagukban is nagy örömet okoztak az óvodás-kisiskolás korosztálynak, de több alkalommal összekötöttük kézműves foglalkozással is, illetve amikor alkalmunk nyílt rá egy kis finomsággal is kedveztünk a „közönségnek”.
Tartottunk kézműves foglalkozásokat önmagukban is, valamint a „Magyar mondák” programsorozatunkon belül minden egyes feldolgozott meséhez tartozott egy kapcsolódó kézműves foglalkozás.  A már hagyományosnak mondható Márton napi felvonulásunkon idén is saját készítésű lámpásokkal sétáltuk körbe a falut.
Programjaink között a legnagyobb, kb. 200 fő részvételével lezajlott esemény az egész családokat megszólító gyermeknapi „családi kalandtúra” volt „utazás a világ körül” témában. A versenyzést támogatóink segítségével különböző programokkal, ingyenes étkezéssel tudtuk kiegészíteni, melyhez Az Age of Hope Alapítvány, A Tetoválók Érdekvédelmi Szövetsége és Ipolydamásd Önkormányzata is hozzájárult.
2015-ben egy alkalommal sikerült vendég művészeket invitálnunk a térségbe. A Bohócok a Láthatáron csoport előadásának a Letkési Általános Iskola adott helyet. A színdarab az alsó tagozatos iskolásokat szólította meg nagy sikerrel.
Az idei évben először egy felnőtteknek szóló programsorozatot hirdettünk „Teák a világ körül” címmel, mely egyrészt a világ különböző teáival, teakultúráival ismertette volna meg az érdeklődőket, másrészt jó lehetőséget biztosított volna a közösség felnőtt tagjainak a találkozásra, beszélgetésre. Sajnos a felnőttek nem igazán éltek ezzel a lehetőséggel viszont a gyerekek annál inkább, nagyon jó hangulatú, könyvtározós-olvasgatós teadélután lett belőle.
 Ezen kívül az év elején és iskolakezdés előtt szerveztünk egy-egy ingyenes gyermek- és felnőtt ruhaadományozó akciót, melynek sikere példaértékűnek bizonyult.
2015-ben is folytatódott a már hagyományosnak tekinthető Pintyőke óvodás-kisiskolás néptánc foglalkozásunk az egyesület önkéntesének vezetésével. A letkési néptánc foglalkozások megszűnésével néptánc csoportunk két fővel tíz főre bővült. Az év során néptáncosaink két alkalommal mutatták be a tanultakat, elsőként a tanév végi évzáró rendezvény kereteiben, második alkalommal pedig Szobon az Idősek Otthonának lakóit örvendeztették meg karácsonyi ajándék gyanánt.
Másik, évek óta működő és egész évet átívelő programunk a Kaméleon Olvasóklub, melyben az Egyesület szervezőként vesz részt. Mivel egyik fő célunk a gyerekek olvasóvá nevelésének elősegítése, nagy örömünkre szolgál, hogy kis falunkban az idei évben 5 iskolás gyerekhez jutottak el a Kaméleon Olvasóklub feladatlapjai illetve a tanév végén a jól megérdemelt könyvjutalmak.
A Kaméleon Olvasóklubhoz kapcsolódóan 16 db könyvet kaptunk ajándékba, s erre alapozva meghirdettük a Nyári Könyvtár Rally nevű programunkat, mely a nyáriszünetben való olvasásra ösztönözte a gyerekeket. A Letkési Általános Iskolában szeptembertől átvették a Könyvtár Rally ötletét és nagy sikerrel, még több gyerek és könyv bevonásával  jelenleg is folyik a program.
Az immár hagyományosnak tekinthető év végi könyvátadó ünnepségünket idén is megtudtunk tartani, valamennyi, ez évben a faluban született, óvodát kezdő, iskolát kezdő és felső tagozatba lépett gyermeket könyvcsomaggal ajándékoztunk meg a programot támogató 4 kiadó jóvoltából.
Programjainkat, rendezvényeket minden esetben képekkel dokumentáltuk ami az Egyesület facebook oldalára és blogjára egyaránt felkerült.

Ipolydamásd, 2015. 03.07.

Boksayné Pap Emese

Zebegényi Zétény

dr. Szabó-Tasi Katalin


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése