2015. február 28., szombat

A 2015. február 27-i elnökségi ülés jegyzőkönyve

JEGYZŐKÖNYV

A Talea Viridis Egyesület 2015. február 27-én 17:00-tól az egyesület székhelyén megtartott
elnökségi üléséről
Jelen vannak:

Zebegényi Zétény                    alelnök
Boksayné Pap Emese              titkár, elnökségi tag
dr. Szabó-Tasi Katalin            elnök


Az elnökségi ülés tárgya és napirendje a következő:

A 2014. évi beszámoló elkészítése
A 2014. évi közhasznúsági jelentés elkészítése
A 2015. évi tagdíjak meghatározása
A 2015. évi tevékenység irányvonalainak meghatározása, programtervek
A 2015. évi költségvetés tervezése


Az elnökségi ülés kezdete 17. óra 05 perc


Sz-T.K.: Köszöntöm az egybegyűlteket a Talea Viridis Egyesület 2015. első ülésén. Az új alapszabály szerint először levezető elnököt kell választani. Jelentkezik-e ere a feladatra valaki?
Senki más, így akkor én jelentkezem, és ha egyetértetek, levezetem az elnökségi ülést.

Z. Z.: - Igen.
B.P.E.: - Igen.

Sz-T. K.: - Megállapítom, hogy valamennyi elnökségi tag megjelent, így az elnökség határozatképes. Első kérdés, hogy van-e valamilyen észrevétel a meghívóval, az abban foglaltakkal kapcsolatban, illetve, hogy szeretné-e bárki, hogy más napirendi pontunk is legyen.
Nincs észrevétel. Akkor kérem, hogy döntsünk az első napirendi pontban, amely a 2014. beszámoló elkészítése. Én egy vázlattal készültem, kérlek, nézzétek át és ha van kiegészítendő, írjuk bele.

--- olvasnak ---

Sz-T. K.: - Van-e javaslat ezzel kapcsolatban?

Z. Z.: - Ez teljesen jól van így szerintem.
B.P.E.: - Szerintem is, teljes mondatokra kiegészítettük, véglegesíthetjük.
Sz-T. K.: - Köszönöm, akkor nyomtatom, és holnap aláírva tudjuk a közgyűlés elé tárni.

1/2015. (II. 27.) Elnökségi Határozat
A Talea Egyesület Elnöksége elfogadja az elnök által előkészített elnökségi beszámolót a 2014. évi tevékenységről.

Második napirendi pontunk a tavalyi közhasznúsági jelentés elkészítése. Ezt Horváth Balázzsal előzetesen elkészítettük, ami a könyvelési részét illeti. Az imént elfogadott elnökségi beszámoló fogja képezni annak 2. pontját, illetve a közhasznú tevékenységek felsorolását a megadott paraméterek alapján (űrlap 3. pontja.) Kérlek, nézzétek át a beszámoló pénzügyi részét.

--- olvasnak ---

Z. Z.: - Én megbízom Balázs szakértelmében, a könyveléshez amennyit értek, azt rendben lévőnek találom.
B.P.E.: - Szerintem is véglegesíthető a jelentés.
Sz-T.K.: - Köszönöm, akkor holnap ezt is a közgyűlés elé bocsáthatjuk.

2/2015. (II. 27.) Elnökségi Határozat
A Talea Egyesület Elnöksége az elnök és a könyvelő által előkészített közhasznúsági jelentés tervezetét elfogadja, és azt a Közgyűlés elé tárandónak nyilvánítja.

Sz-T.K.: - Harmadik napirendi pontunk a jövő évi tagdíjak meghatározása.
B. P. E.: Mivel tavaly emeltünk, én azt javaslom, hogy idén maradjon ugyanannyi a tagdíj, azaz 3000 Ft/ fő / év a rendes tagoknak, 20000 Ft/fő/.
Sz-T.K.: Én egyetértek.
Z.Z.: Én is.
Sz-T. K.:  Kérem, szavazzunk.


3/2015. (II. 27.) Elnökségi Határozat
A Talea Egyesület 2015. évi rendes tagdíja 3000 forint – azaz háromezer forint – , az éves pártolói tagdíj 20.000. forint – azaz húszezer – forint.

Sz-T. K.: A negyedik napirendi pont a 2015. évi tevékenység irányvonalainak meghatározása, programtervek megvitatása.

Ahogyan tavaly, idén is elsősorban az óvodás-kisiskolás korosztály az, amelyik megszólítható.
Az egyesület legsikeresebb rendezvénye a gyermeknap volt, a környékben ismert, híres rendezvénnyé nőtte ki magát, erre méltán lehetünk büszkék. Javaslom, hogy idén is erre fektessünk nagy hangsúlyt. A legnagyobb eredményt abban látom, hogy a gyereknapon teljes családokat tudtunk megmozgatni, így tényleg megvalósítottuk az eredeti célt, hogy családoknak kínáljunk helyben elérhető kúltur- és sportprogramokat.
Hasonlóképpen a családok közös időtöltésére fókuszálnak a kirándulások. Az idei pályázatot kiírták, ha sikeresen pályázunk, ez a programunk is megvalósítható lesz. Nyilván, erre előre kalkulálni nem tudunk, de pályázati forrás elnyerése esetén hagyományos programként szeretném szerepeltetni a kirándulásokat.
Hasonlóképpen pályázati forrásból szeretnék eszközt beszerezni, ami a következő évekre lehetővé tenné sátortáborozások szervezését. Ha egyetértetek a meglátással, a tevékenységünk a nyári hónapokban lelanyhul, de a tavaly vendégül látott alapítványi tábor bizonyította, hogy a helyi gyerekeknek is nagy szüksége lenne tábor-élményre.
Ebbe esetleg megpróbálhatnánk bevonni a helyi ifiket, táborvezetőként, programfelelősként, A tavalyi társasjáték-programokon is konstruktívan vettek részt. Lassan ideje "kitermelni" az utánpótlást is, ami az egyesület ügyeinek intézését, vezetését jelenti. Szerintetek ez jó irány?
B.P.E.: Igen.
Z.Z.: Igen.
Sz-T.K: Fontos még, hogy rögzítsük az eddigi sikeres, és továbbviendő programokat. Az Útravaló Program, tehát az évben született, ovit kezdő, iskolát kezdő és felsőbe induló gyerekek könyvcsomaggal való köszöntése. Ezt eddig is én intéztem, viszonylag sok előkészítő munkával jár, a képült könyves kapcsolatok stabilak. Ezt a programot örömmel viszem tovább. Úgy alakult, hogy 2014-ben is a polgármester adta át a könyveket, ami nagyon jól mutatja, hogy a program elismert lett.
Az ovis néptánc a legrégebbi programunk, már nemcsak ovis, hanem ovis és kisiskolás néptánc.  Havi díjat már nem szedünk, a tanárnő önkéntesünk, aki utazási költségtérítést kap. Jeles ünnepekkor tarthatunk megint kézműves foglalkozásokat, a legközelebbi a húsvéti, illetve Víz Világnapi lehetne, aztán anyák napi, és következhetne a nyári szünet után az őszi, téli ünnepkör. A tavalyi Márton napi kézműves és felvonulás sikeres volt, mindenképpen folytassuk a hagyományt.
Tavasszal és ősszel lehetne ismét madarászat és folytatódhat a Rainbow-partnerség, ami a minőségi gyerekkönyvek árusítását jelenti. Amíg van rá érdeklődés, szervezőként vihetjük a Kaméleon-olvasóklubot is, a gyerekek szeretik, kitartóan csinálják.
A helyi óvoda vezetése nem mutatkozik nyitottnak a programjainkra, bár a kifejezett invitálást nem utasítják vissza. Író-olvasó találkozónkra elhozták a gyerekeket, de a papírszínház eszközünket nem használták. A nyilvános papírszínházi foglalkozások (Damásdi Mesevár) sikerrel futottak, javaslom, hogy azt tartsuk meg a repertoárban, bár önkéntesünk idén nem lesz annyira terhelhető, mint tavaly volt.
Az AGE of HOPE Alapítvány a legerősebb szakmai kapcsolatunk, de erősödött az együttműködés a Szobi Családsegítővel is. A gyereknapi rendezvényünk egyben az ő kiemelt rendezvényük is lesz, illetve kaptunk tőlük kézműves eszközöket, alapanyagokat. A Bíber Egyesülettel is folyamatos az együttműködés. A Bohócok a láthatáron csoport szintén visszajáró partnerünk. Ezekkel a civil csoportokkal mindenképpen szükségesnek tartom a további együttműködést, jó kapcsolat ápolását.
.Az IKSZT-ben tárolt dolgainkat, játékokat, könyveket, kézműves felszereléseinket az új faluvezetés, illetve a jelenleg ott dolgozók kérésére el kell hoznunk. Ez visszaesést jelent, hiszen azzal, hogy ott voltak, a gyerekeknek lehetőségük volt akkor is használni, kölcsönözni a játékokat, amikor nem volt egyesületi rendezvény. Igyekszem tárgyalni, és elérni, hogy legalább a könyvek hadd maradjanak ott. Különösképpen, hogy tavaly év végén ajándékba kaptunk 16 kortárs gyerekkönyvet, amelyre olvasás-ralli játékot terveztem szervezni.
Van még bárkinek valami ötlete, akármi?
Sz-T.K.: Nincs. Akkor az utolsó napirendi pontunk, a költségvetés tervezése van hátra. Elő kívánom adni, hogy a stabil bevételeink csak a tagdíjak, az a jelenlegi 15 taggal 15x3000, azaz 45.000 forint, plusz a pártoló tagdíj, az 20.000 forint, összesen 65.000 forint. Kalkulálhatunk még az 1%-kal, jócskán alábecsülve 40.000 forintot számoljunk (tavaly összesen 80.000 ft. körül kaptunk). Ez az összesen 85.000 forintos bevétel a számlavezetési díjat (cca. 15.000) , könyvelési költséget (20.000)  és egy minimális üzemeltetési díjat (posta, nyomtatványok, önkéntes útiköltsége 15.000) fedez, és maradék 30.000 forinttal futtathatjuk a kézműves programokat. Sok anyagunk áll már rendelkezésre, így ezt kivitelezhetőnek tartom. A gyereknapi rendezvény önkéntes segítséggel zajlik, a helyi vállalkozók esetleges kedvezményeivel, támogatásával. Így, bár meglepő, szerény tevékenységünket, ebből is folytathatjuk. Természetesen pályázati nyertességünk esetén működésünk erősödhet, programjaink valóban mozgalmasak, változatosak lehetnek. Ezzel a tervezéssel egyetértetek-e, módosítást, esetleg más bevételi lehetőséget láttok-e?
B.P.E.: - Forrást nem tudok mondani, és ami biztosan van, azzal kell okosan bánni, így nagyon hozzáfűzni nem tudok.
Z.Z.: - Én is így.
Sz-T.K.: Köszönöm, akkor az elnökségi ülést berekesztem

Köszönöm a részvételt.  Mivel további napirendi pontunk nincs, az ülést 18.25-kor berekesztem.


Lejegyezte: Boksayné Pap Emese, titkár, 2015. február 27-én, Ipolydamásdon

                                                                                                                                            
Boksayné Pap Emese, titkár                                           Zebegényi Zétény, alelnök

                                                                                             

                                               dr. Szabó-Tasi Katalin, elnök


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése