2014. november 3., hétfő

A 2014. 10. 31-i közgyűlések (18.00 kezdetű és 18.30. kezdetű) jegyzőkönyvei

JEGYZŐKÖNYV

A Talea Viridis Egyesület 2014. október 31-én 18:00 kor az egyesület székhelyén megtartott
közgyűlésről

Jelen vannak:

Zebegényi Zétény                  elnökségi tag
Boksayné Pap Emese             titkár
Szabó Áron                            tag
dr. Szabó-Tasi Katalin           elnök


A közgyűlést vezeti dr. Szabó-Tasi Katalin, elnök



A Közgyűlés kezdete 18.05 perc

Sz-T.K.: Köszöntöm az egybegyűlteket a Talea Viridis Egyesület 2014. évi harmadik közgyűlésén. Felkérem titkárunkat, hogy a közgyűlésről vezesse a jegyzőkönyvet, illetve Az elnökség tagját és a jelenlévő negyedik személyt, Szabó Áront, hogy  hitelesítsék a jegyzőkönyvet.

Mivel a közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a szavazásra jogosultaknak 50%-a +1 fő jelen van, és ez a jelenlegi taglétszám szerint kilenc fő részvételét jelenti, ha az adott ügyben mindenki szavazatképes, megállapítom, hogy négy fő jelenlétével a közgyűlés határozatképtelen. Ezért a közgyűlést berekesztem azzal, hogy az alapszabály szerint „ha az egyébként szabályszerűen összehívott Közgyűlés a megjelent tagoknak az előírtnál alacsonyabb száma miatt határozatképtelen, legkésőbb egy hónapon belüli időpontra ugyanazon tárgysorozattal új Közgyűlést kell kitűzni, amely a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes. A határozatképtelen Közgyűlés az eddig megjelölt feltételek esetén is csak akkor válik határozatképessé, ha erre a tagok figyelmét az eredeti meghívóban előre felhívják.” Ezek alapján új közgyűlés a megjelentek létszámára való tekintet nélkül határozatképes lesz. 

                                                                                                                                                                               
dr. Szabó-Tasi Katalin, elnök                                                Boksayné Pap Emese, titkár

                                                                                                                                            

Szabó Áron                                                                           Zebegényi Zétény

JEGYZŐKÖNYV

A Talea Viridis Egyesület 2014. október 31-én 18:30 kor az egyesület székhelyén megtartott
közgyűlésről
Jelen vannak:

Zebegényi Zétény                  elnökségi tag
Boksayné Pap Emese             titkár
Szabó Áron                            tag
dr. Szabó-Tasi Katalin           elnök

A közgyűlést vezeti dr. Szabó-Tasi Katalin, elnök

A Közgyűlés kezdete 18.35 perc

Sz-T.K.: Ismételten köszöntöm az egybegyűlteket a Talea Egyesület 2014. évi negyedik ismételten összehívott rendes közgyűlésén.  Felkérem Emesét, titkárunkat, hogy a közgyűlésről vezesse a jegyzőkönyvet, illetve kérem a jelenlévő két főt, Zebegényi Zétényt és Szabó Áront a jegyzőkönyv hitelesítésére.

Tájékoztatok mindenkit, hogy a közgyűlés nyilvános, és tárgysorozata a következő:

  1. Az egyesület alapszabályának felülvizsgálata és módosítása az egyesület közhasznú jogállásának törlésére tekintettel
  2. Az egyesület alapszabályának módosítása a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szabályainak való megfelelés céljából.

Mivel az ismételten összehívott közgyűlés a jelenlévő tagok létszámától függetlenül határozatképes, megállapítom, hogy négy fő jelenlétével a közgyűlés határozatképes.
Kérdezem, hogy van-e valamilyen észrevétel a meghívóval, az abban foglaltakkal kapcsolatban.
-
Sz-T.K: Nincs észrevétel. Akkor javaslom, hogy haladjunk napirendi pontok szerint.

Első napirendi pont: Az egyesület alapszabályának felülvizsgálata és módosítása az egyesület közhasznú jogállásának törlésére tekintettel

Sz-T.K: Ahogyan a meghívóban is tájékoztattunk mindenkit, az Alapszabályunk nem felelt meg az új, jogszabályi követelményeknek, ezért az illetékes törvényszék törölte az egyesületet a közhasznú szervezetek nyilvántartásából. Ez alapvetően az én hibám, nem megfelelően tájékozódtam a nyilvántartási eljárásról, és azt feltételeztem, hogy a nem megfelelőség esetén a bíróság hiánypótlásra fog felszólítani. Ez csak akkor történt volna meg, ha egy időben kezdeményezzük a változásokat, illetve változásbejegyzési eljárást. Elnézést kérek ezért, és egyben ez felveti alkalmasságomat is. Mandátumom rövidesen lejár, ezt akkor mindenképpen figyelembe kell majd venni. Jelen esetben azonban közel öt évi munkánk gyümölcse a tét. Az alapvető kérdés, hogy „sima” egyesületként kívánunk-e tovább működni, vagy hogy szeretnénk tevékenységünket (ami valójában közhasznú) úgy tovább végezni, hogy az alapszabályunk és működésünk is megfelel a magasabb jogszabályi követelményeknek. Kérem ezért a jelenlévőket, hogy aki amellett voksol, hogy egyesületünk a bíróság döntését tudomásul véle egyszerű egyesületi formában működjék tovább, az kézfeltartással jelezze.

Kézfeltartás és számolás után megállapítom, hogy a közgyűlés az egyszerű egyesületi formában való működést egyhangúlag NEM támogatja. Megállapítom, hogy a Talea Egyesület közgyűlése meghozta a következő közgyűlési határozatot:

5/2014. (X. 31.) számú közgyűlési határozat
A közgyűlés jelenlévő tagjai egyhangú határozattal elvetik a sima egyesületi formában való működést, és kifejezik szándékukat, hogy az egyesület ismét közhasznú jogállású szervezetben működjön tovább.

Sz-T.K.: Köszönöm. Előkészítettem két alapszabály módosítás tervezetet, egyiket az egyesületi, másikat a közhasznú egyesületi formára (tekintettel arra, hogy nem tudtam, hogy a kérdésben a közgyűlés hogyan dönt.) Most kiosztom a közhasznú egyesületi alapszabály tervezetet, és kérek minden jelenlévőt, hogy tanulmányozza át. Jelzem, hogy ez szerkezetében eltér az előző, korábbi alapszabálytól, de tartalmában – reményeim szerint – megfelel mind az Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény vonatkozó szabályainak, mind pedig az Ectv-nek. Ez egyben átvezet második napirendi pontunkhoz is. Kérem ezért, hogy az Alapszabályt mindenki arra figyelemmel olvassa el, hogy utána a jogszabályi megfeleltetések céljából annak módosításáról fogunk szavazni.

(Mindenki olvas.)

Sz-T.K.: - Kérdezem, hogy bárkinek van-e kérdése az új Alapszabállyal kapcsolatban.
Nincs kérdés.
Sz-T.K.: - Kérem a közgyűlés tagjait, hogy aki az egyesület Alapszabályának módosítását elfogadja, az hangosan, igennel jelezze:

B.P.E.: - Igen.
Z.Z.: - Igen.
Sz.Á.: - Igen.
Sz-T.K.: - Igen.

6/2014. (X.31.) számú közgyűlési határozat
A közgyűlés jelenlévő tagjai egyhangú határozattal elfogadták az Alapszabály módosítását.

Sz-T.K.: - Köszönöm szépen. Ezt követően az én feladatom, hogy az új alapszabályt, a jegyzőkönyveket, jelenléti íveket, a változásbejegyzési kérelmet illetve a közhasznú jogállás nyilvántartásba vétele iránti kérelmet a szükséges mellékletekkel benyújtsam, legkésőbb november 17-i postára adással. Köszönöm a részvételt, és a közgyűlést 20.15kor berekesztem.

Lejegyezte: Boksayné Pap Emese, titkár, 2014. február 17-én, Ipolydamásdon

                                                                                                                                                                                           
Boksayné Pap Emese, titkár                                                 Szabó-Tasi Katalin, elnök     

                                                                                                                                            
Szabó Áron                                                                           Zebegényi Zétény

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése