2012. június 14., csütörtök

2012.05.13. Madarászat 02.

Fél 11 után, amikor már kisütött a nap - egészen melegen - visszaszedtük a hálókat. Mindenki jóllakott, így hozzákezdhettünk egy korábban meghirdetett, de akkor elmaradt kézműves foglalkozásnak: cserepet festettünk.




Az apró méretű cserép megtartása, kis ecsettel festése fejlesztette a finommotoros képességet, a térbeli látást. Az erőteljes akril festékek pedig elvarázsolták a gyerekeket.

A legkisebbnek természetesen vörös kellett (és egy kis segítség)





A nagylányok is alkottak.



Íme, az eredmény: 


A program még mindig nem ért véget, festés után következett a rajzpályázat eredményhirdetése. Új posztban olvashattok róla. 


Köszönet illeti:

Gyatyel Erikát, aki az előkészítésben, szervezésben, és a program lebonyolításában is sokat segített

Horváth Balázst, a szuper madarászatért, és

Szabó Áront, szintén a lebonyolításban, és az előkészítésben nyújtott segítségét. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése