2013. december 22., vasárnap

Képek és beszámolóa 2013. évi Útravaló program könyvátadó Ünnepségéről

2013. december 20-án, a közösségi (falu) Karácsonyi ünnepen adhattuk át az idén született, ovit kezdő, iskolát kezdő és felső tagozatot kezdő gyerekeknek a harmadik éve futó, Útravaló Programunk ajándékcsomagjait. 
Tavaly a sok csomagot fotóztam le, idén nem mulasztottam el dokumentálni azt sem, hogy az egyes korosztályos csomagokban milyen könyvek voltak. Íme: 

1. az újszülöttek és csecsemők (illetve szüleik) kapták:


2. Az ovisok csomagjában ezek voltak: (Mirkó évek óta sláger, a Csúnya királyfi pedig az egyik legszebb mesekönyv a mai magyar könyvpiacon). A mostani ovisok között már van olyan, aki újszülöttként is kapott csomagot, kiskönyvtáruk egyre növekszik.


3. A kisiskolásokat kényeztettük, az ő csomagjukban négy könyv volt. Mégsem túlzás, hiszen az olvasóvá nevelésüknek az első osztály egy sorsdöntő időszaka!


4. A felsősök pedig nemcsak könyvet, hanem "zenét" is kaptak, mert a Csimota nagylelkűségének köszönhetően cd-mellékletes könyvet ajándékozhattunk nekik, nem is akármilyet!



Külön öröm volt számunkra, hogy  idén először a falu elöljárója, Rományik Ferenc polgármester úr személyesen adta át a gyerekeknek a könyveket. Sajnos, többen betegek voltak, de idővel mindenkihez eljutottak a csomagok. Őszintén reméljük, hogy mind a kicsik, mind a nagyok örömüket lelik a gyönyörű, szép és tartalmas kiadványok nézegetésében, olvasásában.  





Őszintén köszönjük a programot évek óta, kitartóan és meggyőződéssel támogató

Cerkabella Kiadónak

Csimota Kiadónak

Két Egér (alua.info) Kiadónak

és a Manó Könyvek Kiadónak a könyveket, és személy szerint Nyulas Ágnes, Tsík Sanya, Mészáros János és Pásztor-Csörgei Andrea áldozatkész munkáját és közreműködését!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése